Mi lesz, amikor egy konyhai antitálentum azonnal kísérletezéssel kezdi a tudomány elsajátítását, egyik kezében a serpenyővel, másikban a telefonnal, melynek végén anyja vagy nővére tartja a frontot? Kiegyensúlyozottá válásom rapszodikus történetében terveim szerint rondó szerűen térnek majd vissza a blogba azok a nem feltétlenül fogyókúrás (vékony vagyok, felnyomja az agyam minden, ami fogyaszt, magazinokban csak ilyet találni), de finom és ahogy korábban írtam, jóságos (az 'egészséges'-re fejlesztett szinonímám) meleg vagy hideg étel, amivel aztán rávetem magam a fehér kanapémra, és dokumentumfilmeket (is) falok, vagy sportközvetítést, vagy a Star Trek Voyager ismétléseit. Evés nélkül nem esik jól a szellemi táplálék, és sajnos evés közben a szellemnek kevés a kaja szép vagy csúnya látványa - legalábbis az én esetemben, de ez nem követendő. Az elkészített receptekért nem vállalok felelősséget, tessék nyugodtan a több tapasztalattal rendelkező konyhavirtuózoknak belenyúlni, ha valami nem egyértelmű.

Túrófánk

Hozzávalók 2 személyre

- 200-300 g túró áttörve (vagy nem)
- 100-150 g Feta (vagy nagyon hasonló) sajt
- 1 nagy, vagy két kicsi, egész tojás (vegetáriánusok talán kihagyhatják)
- 5 evőkanál liszt
- frissen őrölt bors
- egész köménymag
- friss petrezselyem
- pár deci étolaj a sütéshez

A fenti finomságokat összegyúrom. Felhevítem az olajat teflonos serpenyőben, de csak közepes, vagy kisebb lángon. Evőkanállal lapos, kanál alakú darabokat szaggatok, és óvatosan belehelyezem az olajba. Csak halkan sercegjen, ne barnuljon túl hamar. Mindkék oldalának jusson 3-5 perc, amikor aranybarna lett, ki lehet szedni villával egy papírtörlős tálra. Az olajat egyáltalán nem szívja magába.

Tálaljuk sült krumplival. Ugyanazt az olajat hevítetem már magas lángon, fél centis újkrumplikarikákat (héjastól) dobálok bele, aranybarnára, ropogósra sütötm mindkét oldalát, sózom, petrezselymezem, megeszem. Képet sajnos nem készítettem róla, olyan a színe, mint egy friss cipónak, és viccesen alaktalan a szaggatástól, meg a túrótól.

Jóétvágyat.

Első bejegyzésem végén szabályosan megígértem ezt, azóta már több másikat is írtam, volt, ami jobban foglalkoztatott. Ez az írás csak kedvcsinálónak állna itt, egészen tömören leírom, mit olvastam, pontosabban, hogy mire emlékszem a könyvben. A japán származású, amerikában élő és praktizáló pszichiáter, Jean Shinoda Bolen a nyolcvanas években írta meg olvasmányos (nem szak)könyvét többévtizedes jungi, feminista és női lélekkutató tapasztalata alapján (Goddesses in Everywoman: A New Psychology of Women, 1984)

A női státusz, mely, mint tudjuk, ma a világ legtöbb helyén különbözik a férfiakétól, sok-sok évvel ezelőtt még a termékenysége, anyasága voltán igen nagyra becsülték, "földanya", matriarchális trásadalmak jelzik. Mindez már az ókorban is csorbulni látszott, a férfi uralkodási és birtoklási vágya maga mögé utasította a "gyenge" nőt. Bolen a görög mitológiai istennők kötül választott ki hét arche típust, akik a végtelen meséken keresztül igen sok, és nagyonis emberi tulajdonságukat megismertetik, melyek ma is figyelemre méltóak, segítenek - nem szeretem ezt a szót, de nincs jobb - önmagunk feltérképezéséhez. Ez segít elfogadni, szeretni magunkat, ezáltal kisugárzást és erőt gyűjthetünk egy tartalmasabb, aktívabb élethez, megoldhatjuk párkapcsolati és egyéb egzisztenciális gondjainkat, amik eddig a női sztereotípiák szeint "irányították" az életünket.

A hét istennő közül három úgynevezett "szűz" istennő (Artemis [artemisz], Athene [aténé], Hestia [hesztia]), három "sebezhető" (Hera [héra], Demeter [démétér] és Persephone [perszefoné]) és az "alkimista", Aphrodite [afrodité], aki a kreativitásért felelős. A szűzek, mint típusuk is mutatja, társ nélkül élték isteni életüket, mindazon egyszerű oknál fogva, hogy jól elvoltak magukban. Ez nemjelenti azt, hogy magányosak is, kizárva a külvilágot, hanem inkább a világ felfedezéséhez (Artemis), "férfias" tulajdonságokat követelő tevékenységükhöz (Athene), vagy éppen a belső harmónia (megint egy divatos, émelyítő kifejezés) gyakorlásához (Hestia) akár még akadályozta is volna őket holmi társ. Ezzel szemben a sebezhető istennőket valaki folyton boldoggá, vagy éppen boldogtalanná (teljessé, vagy feleslegessé) teszi: Hera életében az első a férj megtalálása, akinek legfontosabb szerepe a nő egész életen át tart. Demeter anyának született, vágyakozása illetve szeretete a gyermekei iránt végtelen. Persephone maga a gyermeklány, erősebb rokonai (vagy egyéb "hatalmasok") árnyékában soha nem nől fel, oltalomban múlik csak a szorongása. Aphrodité "vonzza" a bajt, társakat választ szét akaratlan vonzerejével, vagy éppen művészeket kelt életre múzsaként.

Néhány igen jellegzetes tulajdonságot és képességet szeretnék a továbbiakban kiemelni, szinte csak címszavakban, felsorolásszerűen. Zárójelben az ókori római megfelelő elnevezése került.

Artemis (Diana) - Nővér, versenytárs, szövetséges. Független, vadászó, éjszakai. Meg tudja húzni a határvonalat önmaga és mások között. Fontosak számára a barátai, az anyja és a fivére.

Jungi besorolás: általában extravertált, általában intuitív, általában érző
Pszichés veszélyeztetettség: érzelmi távolságtartás, kegyetlenség, tomboló düh
Erősségei, képességei: kijelöli saját céljait, eléri célját, autonómia, barátság
Rövid leírás: ő a nagy felfedező, nem bír pihenni. Hamar elszakad, remekül érzi magát egyedül. Nem szereti a hagyományos női szerepeket, vagy ha erre figyelmeztetik. Alkotó, saját lábán áll, vigyázni akar magára. Elutasítja a gyengédséget, nőiességet, gondoskodást. Szüksége van kihívásra, sikerekre. Egyenjogú, rokonlélek partnerre van szüksége, nehezen kötelezi el magát, minden függőségi élményt elfojt. Nem ismeri fel szerettei érzéseit. Minden csalárdságot személyes támadásnak vesz. Agresszív, indulatos, rombol, de a megszégyenülés visszatéríti. Mire felnő, a negatív élettapasztalatok tanítják meg az empátiára, méltányosságra. Jó a megfigyelőképessége, egyvalami képes sokáig lekötni. Gyakran kimondja, hogy "ez nem fair", mielőtt nekilát, hogy javítson a helyzeten. Idősebbek társaságát keresi, nem lánynak való tevékenységeket végez. Ha versenghet valakivel, megtáltosodik. Maga választotta, időrablő, közérdeklődésen kívüli feladatokat teljes lélekkel lát el, amiben hisz. Sokáig megőrzi szűzességét, inkább fölfedezi, kipróbálja. Egyszercsak kiüresedik, elfogynak a célok. Meg kell tanulnia elfogadni mások szeretetét.

Athene (Minerva) - Apja lánya, "hősök" támogatója. Harc, stratégia felállítása, kézügyesség. Felvértezve az ártalmak ellen, jellemzik a világos gondolatok. Fontos számára az apja és a választott hősei.

Jungi besorolás: általában extravertált, kimondottan gondolkodó, általában érzékelő
Pszichés veszélyeztetettség: érzelmi távolságtartás, ravaszság, az empátia hiánya
Erősségei, képességei: helyesen gondolkodik, gyakorlatias prolémamegoldó, szövetség férfiakkal
Rövid leírás: a férfiak társaságát keresi, képes szűzies maradni, szereti, ha zajlik körülötte az élet. Eleve érett, nem volt gyermek. Fölismeri a csapdákat, nem idealista, gyakorlatias. Jellemző rá a tervszerűség, a türelem. "Főnök", ügyesen sáfárkodik a férfi tekintélyével. Patriarchális világ szószólója, konzervatív, arany középúton jár. Ha az akció meddő, fordít a dolgok menetén. Nem kapzsi, nyugodt, nem kavarja fel semmi, nem veszekszik. "Mindig kívülálló", ahogy másokon segít. kitartó, objektív, személytelen, rátermett. jó a kézügyessége. Élvezi a dolgok eredményességét, elismerést. Tévedhetetlenül választja ki a neki szánt szakot. Nem álmodozó, önmagával szemben igényes. Tanácsai találók, használhatók. Társának nem szeretne éhező művészeket, gurukat, akik teketóriáznak, "kamaszok". Nem érzéki, nem intim, nem féltékeny, lojális. Nem lehet kizökkenteni, de hamar egyoldalú lesz az élete. Túl tárgyilagos, unalmas és száraz lehet. Zavarba hoz nála kevésbé kompetens embereket, megfosztja a spontán cselekvőképességétől. A mókiskerék mellett pihenjen, idézze fel gyermekkorát.

Hestia (Vesta) - Hajadon nagynéni, bölcs matróna. Otthon, rend, beéri önmagával. Jellemzik intenzív érzései, magának való, nem lehet belekötni. Nincs kitüntetett személy, aki fontos számára.

Jungi besorolás: kimondottan introvertált, általában érző, általában intuitív
Pszichés veszélyeztetettség: érzelmi távolságtartás, szociális perszóna hiánya
Erősségei, képességei: kedveli a magányt, spirituálisan fogékony, bölcsesség, belső rend
Rövid leírás: nem lehet neki fájdalmat okozni, "sebezhetetlen". Meditatív, érzelmileg elkötelezetlen, magányos. Házimunka nem nyűg, jó érzéssel tölti el, amit aznapra elvégzett. Soha nem kergeti az idő (jellemzően apácák). A ház(tűz) őrzője, összetartozás, otthon melege. Rendet rak, szortíroz, kidob, verset ír, fotóz, gyógyít - harmónia, önmaguk tükrözése. Nem vesz részt a felfordulásban, passzív, hiányzik az elismerés utáni vágy. Nehezen alkalmazkodik, "nem az ő világa", mások mércéjének adaptálása szorongóvá teszi. Túlságosan őszinte, úgy érzi, meztelen, amikor sok ember előtt előad. Tehetetlen, megadja magát a sorsnak. Igényeit nem veszik figyelembe, ilyenkor érzi a méltatlanságot, és a "tűz kialszik". Nem asszertív, nem akar nyomot hagyni a világban. "Mit tudsz felmutatni?" - félreismerik, leértékelik. Távolságtartó, gátlásos, ha valakit szeret, az talán sosem tudja meg. Elszigetelődhet, ezért ki kell fejeznie a szeretetét. Erősítse a másik két szűz istennőt. Egy viharos kapcsoalt kibillenti egyensúlyából, egy földhöz ragadt pedig erőszakosnak hat, ezen csöndes nyugalom segít.

Hera (Juno) - Feleség, elkötelezett asszony, aki urát óvja, mindig őt teszi első helyre. Féltékeny. Fontos számára a férje.

Jungi besorolás: általában extravertált, általában érző, általában érzékelő
Pszichés veszélyeztetettség: féltékenység, bosszúszomj, képtelen megszakítani a már romboló kapcsolatot is
Erősségei, képességei: képes életre szólóan elkötelezni magát, hűséges, párjával szolidáris
Rövid leírás: "mindent látó Héra", akinek házasságot ígérnek, féltékenységében a nők ellen fordul. Zabolátlan, bajkeverő, de állhatatos, kitartó, hűséges. Nem érzi magát egésznek pártában. Szűzen megy férjhez, "az uram"-nak szólítja. Ő lesz élete közepe, akár gyermekei kárára is védelmezi. Idealizálja társát. Tizenévesen már állandó partnere van, túl korán megy férjhez. Függ tőle, nincsenek barátai, a szingliket lenézi. Sikeres, de érzelmileg fejletlen férjet választ, aki aztán jellemzően csalja. Semmiképp sem válik. Tapasztalatlan, nem jó anya. Fontos a fejlődéshez, hogy mindezt tudatosítsa magában, és kordában tartsa. Erősítsen más archetipusokat.

Demeter (Ceres) - Anya, táplálékadó, aki mindig mást óv, mást tesz első helyre. Önfeláldozó. Fontos számára a leánya (Persephone), és a gyerekek.

Jungi besorolás: általában extravertált, általában érző
Pszichés veszélyeztetettség: depresszió, kiégés, függőség fenntartása, meggondolatlan terhesség
Erősségei, képességei: anyáskodó, másokat segít, táplál, nagylelkű, nagyvonalú
Rövid leírás: türelmes, gyerekei érdekében állhatatos. Dajkál, etet, de ez neki nem teljesítmény. Bőkezű, érzelemmel átitatott. Két lábbal áll a földön, gyakorlatias. Rendíthetetlen, csökönyös. Nem bír megszégyeníteni senkit, nem konfrontálódik, odafigyel a peremhelyzetűekre, kisebbségekre, fogyatékosokra. Nem verseng, inkább kitart. Féltékeny csak gyerekkel kapcsolatban lehet. Mindenért önmagát teszi felelőssé. Főzés-takarítás, a szorongónak áldás, ha szükség van őrá, mert ez ad neki biztonságot. Passzív agresszió: kerülőutakon mond nemet, mert egyenesen nem tud. Mártír. Depressziója borzolja mások idegeit. Ha segítségre van szüksége, nem a férjére gondol. Nem ő választ párt, őt választják, olyan férfiak, akik saját érzelmeibe belegabalyodott, éretlen, "senkinek sem kell" szociopaták (esetleg pszichopaták), akik vonzódnak az anyáskodó nőkhöz. "Mi is lenne velem nélküled?" - férfipartnereik jellemzően hálátanok. Hozzá hasonló társ kell neki. Gyermek nélkül nem érzi magát egésznek. Elemében levő jogvédő, harcos, ha elesettekről van szó.

Persephone (Proserpina) - Lány, fogékny nő, aki befelé tekint, engedelmes. Önalárendelt. Fontos számára az anyja (Demeter) és a férje.

Jungi besorolás: általában introvertált, általában érzékelő
Pszichés veszélyeztetettség: depresszió, mások manipulálása, visszavonulás az irrealitásba, narcizmus
Erősségei, képességei: fogékonyság, befogadókészség, pontosan értékel álmokat, fantáziaképeket, potenciális pszichés képesség
Rövid leírás: a dolgok megtörténnek vele. Passzív, engedékeny és tartózkodó. Névtelen, "azt sem tudja, ki", öntudatlan korszaka sokáig tart. Szimbólumokban gondolkodik, koncentrásió hiánya. Nem kötelezi el magát, "ez még nem az igazi". Kerüli a kockázatot, igyekszik jó lenni. Alkalmazkodik a férfihoz, fordulékony, ártatlan. Igazi nagy szenvedélyes érzelmekre nem képes, de jól esik neki, ha tetszik. Álmodozó, külön világot teremt, ahová menekül ("fogoly"). Külsőre is kislányos, törődést igényel. Anyai érzéseket vált ki mindenkiből, nem látnak benne riválist. Alkalmazkodik erősebb egyéniségekhez, de amint kikerül a hatása alól, "kiegyenesedik". A saját bőrén szeret tapasztalni. Bizonyos távolságból figyeli a jétákszabályokat, aztán kapcsolódik csak be. Mindig el kell képzelnie, milyen lenne az, amit megtenne, ezért neki több idő kell a döntéshez. Ezért ha sürgetik, úgy dönt, ahogy más elvárja. képtelen kimondani, mit gondol, mit szeretne. "Nyisd ki a szád" - mondják neki. Domináló anyjával később békül ki, "ő jobban tudja". Egyetemet a kisebb ellenállás irányában választ, nincs hivatástudat. munka terén ismerősei körül csapong, hátha valami megtetszik neki, érdekelni kezdi. Mélységesen szellemi, művészi, szabálytalan munkában sikeres, akár végzettség nélkül. "Csináljuk azt, amit akarsz" - mondja partnerének, és így is gondolja. Kis önbizalmúak férfinak érzik magukat mellette, és nem kapnak kritikát. Házassága is csak "megtörténik vele", érzelmileg kívül marad, másról álmodik. Kicsit meghal, borzad önmaga elvesztésétől.

A gondtalan leányka "Soha országban" él, úgy érzi, sok ideje van még a döntéshez, nem kötelezi el magát, hogy a lehetőségek megmaradjanak. Érettebb korára felfogja, hogy számos lehetőség bezárul előtte, kislányos marad, suta, szánalmas. Élete végéig tartó depressziós melankólia kezdődhet el. 30-40 között az "örökifjúság" illúziója elmúlik, "valami nincs rendjén". A foglalkozása untatja, kortársai lehagyták, nyomot hagytak a világban. Jellemzi még a kibúvók keresése, felelősség áthárítása, füllentések. Mindig gyengének, más, hatalmasabb embertől függőnek érzi magát. Rátanul a kerülőutak keresésére célja elérése, vagy a konfliktus elkerülése érdekében. Kivárja a megfelelő időpontot, hízelgéssel, lekenyerezéssel, részigazságokkal próbálkozik. Azért kerüli a konfliktust, mert fél, hogy valaki, aki erősebb nála, megharagszik rá. Minden nagyobb ember jóindulatát ki kell "udvarolni", ha nem akarja a rövidebbet húzni. Sokat foglalkozik önmagával. Indulatait elfojtja, önmaga ellen fordítja, néma melankólia. Csökkent önérték-tudat, hervadó virág. Időben elkezdett pszichoterápia segít, legyen akarata, és érvényesítse. Felnőtté kell válnia, meg kell harcolni a passzivitással, sodorhatóságával. Akkor is ki kell tartani a döntése mellett, ha az már nem okoz akkora örömöt. Menjen férjhez, a szövetség a fontos. Legyen kiartó a hivatása mellett. (Ez azért lett ennyivel hosszabb, mert olyan volt, mintha magamról írnék...)

Mindhárom sebezhető istennő mások iránt fogékony, megközelíthető, "szabad préda". Ha barátságos, szexuálisan kihívó. A férfiak úgy tekintenek rájuk, hogy minden magányos nő kapható, illetve minden nő tulajdon.

Aphrodite (Venus) - Szerető, kreatív, érzéki. Tudattalan vonzás, a mának él. Jellemzően színpadi előadók. Fontosak számára a szeretői és a férje.

Jungi besorolás: kimondottan extravertált, kimondottan érzékelő
Pszichés veszélyeztetettség: futó kapcsolatok sora, promiszkuitás, nehezére esik a következmények mérlegelése
Erősségei, képességei: élvezni tudja a szépséget és az örömöt, kreatív
Rövid leírás: ő a múzsa, vállalkozik megtermékenyítő kreativitásának ápolására. A rivaldafény a legjobbat hozza ki belőle (tanárként is). Szereti felhívni magára a figyelmet. Kreatív - alkotó, prokreatív - teremtő. A kölcsönös szerelem "aranyba borítja", a plátói megalázó és fájó. A szex, intimitás, gyengédség irányítja, romantikában, biztonságban. Fajfenntartás ösztöne (alkotó), "mindenhatónak" érzi magát, akárcsak a viszontszeretett szerelmes. Szabálytalan életet visz, azt követi, ami és aki éppen elbűvöli (pubertás kor). Tizenévesen rajong a popzenészekért, színészekért. Érzéki örömöt okozhat neki a művészet, munkája érzelmileg kell, hogy lekösse. Itt és most, frivolitás és bűn. Artemis és Athene megveti, mert a pillanatnak él, Hera és Demeter az értékei félti tőle. Szerelmi függőség - ha megalázzák őket, néhány morzsányi figyelemért minden mást háttérbe szorít. Akár egy erotikusan töltött kapcsolat csábításáról van szó, meg kell tudnia nemet mondani arra, amire egyébként fogékony, mert nem fogja tudni kezébe venni élete irányítását. A függés megszakításához nagy önfegyelem kell, nem szabad leselkedni a férfi után (új veszély az internet), hogy érzéseit jobb helyre tudja befektetni. Feladat-orientált animus-t (macsó védelmezőt) ösztönözzön magában.

Én nagyjából 30% Persephone (pl nem kitartó, "amit te akarsz", álmodozás, érzelmi függés, asszertivitás hiánya, koncentráció hiánya, sodorhatóság), 27% Artemis (erősnek érzi magát, álmodozás, indulat, sikervágy, érzelmi távolságtartás, kaland, leköti valami, úton), 23% Hestia (rendrakás, gátlásosság, passzivitás, túl őszinte, otthon), 8% Athene (pl kézügyesség, fiús), 7,5% Aphrodite (művészet, rajongás) valamint 3,5% Hera (féltékenység) vagyok. Demeter nincs bennem. Az eredményhez egyszerűen összeírtam a fentiek közül (és ami még a könyvben maradhatott) néhány kifejezetten rám jellemző tulajdonságot, erősséget, koncentrálva a gyerekkoromra és barátaim, rokonaim visszajeézéseire is, ezek mellé istennőket rendeltem, a jellemzőket összeadtam, és százalékot vontam. Úgy látom, használhatóbb tulajdonságaim Artemis-re, a gyengébbek Persephone-ra hasonlítanak. Az istennők "uralkodása" bennünk nem állandó, életünk különböző szakaszában akár ösztönösen, akár szándékosan kimunkálhatjuk magunkban az archét - a lánynak önállú munkához a tervezőét, a független felfedezőnek az anyasághoz a táplálóét, a feleségnek az önálló élethez a felfedezőét, és így tovább.

Világ életemben lustának képzeltem magam, mert egyszerűen képtelen voltam a tananyag fölött órákat ülni és koncentrálni. A műveltségi vetélkedőket viszont könnyebben veszem. Végül rá kellett jönnöm, hogy olyan erős bennem Artemis kalandvágya, hogy legyűri a türelmes, eltervezett tanulást, és inkább ráragad az a tudás, ami érdekli. Van egy barátnőm Amerikában, már egy évtizede kiköltözött egy jó nagy város mellé. Rengeteget dolgozott, vett autót, majd lakást, aztán férjhez ment. Most csak a tanulásnak él, egy nehéz iskolában teszi sorra a kitűnő vizsgáit. Én elvéreznék a helyében. Odaképzelem magam, és megérzem, hogy az a nagy város annyira izgalmas volna, tele hihetetlen felfedeznivalókkal, hogy az én esetemben a tanulásra nem maradna idő. Egyszerűen kukac lett volna a fenekemben, vadidegenekkel ismerkedtem volna, mint az utazók hátizsákkal, minden este (vagy már reggel) fáradtam meredtem volna a sok oldalnyi tananyagra, nem beszélve az következő napi felfedezési ingerről... Ezt például úgy lehet kivédeni, hogy elhatározom, minden nap 1 (1,5, 2) órát előírok magamnak a tanulásra (nyelv, továbbképzés, tanfolyam), és azt rövidsége miatt maradéktalanul betartom. Előtte, de inkább utána pedig vár a jutalom. És ne akarjak tudós lenni. Én másmilyen vagyok.

A történethez tartozik, hogy Doki1-től kaptam kölcsön a könyv 1989-es, első magyar kiadását. Azóta minden nap valamiért eszembe jut, rápróbálgatom magamra, és - persze csak módával - ismerőseimre, barátaimra, rokonaimra, akiket így jobban megértek és elfogadok. A könyv jelenleg 2008-as kiadással (ugyanabban a fordításban - dr. Karczag Judit) kapható a L*bri hálózatban, bevásároltam legjobb barátnőmnek, aki hozzám hasonlóan szűz istennő(ként él), és remélem, élete - életünk - olyan irányban változik vagy éppen nem változik tovább, ami megtölt azzal a minimális megelégedettséggel, hogy érezzük, ezt kell tennünk, nekünk és környezetünknek (és "istennőinknek") így jó.

A beígért pszichológiai arche-utazás előtt hadd írjam le, ami a fejemben kavarog az egészséges táplálkozásról. Nem lesz teljes a kép, és következetes sem, ez az, ami rámragadt odafigyelés nélkül.

Közérzetünk, gyermekeink és szüleink egészsége, és egyáltalán nem utolsósorban a környezetünk érdekében, ami ötödik sebességbe kapcsolva pusztul és szennyeződik, egyre inkább érdemes odafigyelnünk arra, hogy mit, honnan, és mikor eszünk. Széleskörű bányásznivalót ígér a Tudatos Vásárló weboldal, ahonnan engem most elsősorban az EU-ban bevezetett E-számokkal jelölt olvasnivaló érdekelt, közben találtam kapcsolódó cikket a divatossá vált bio táplálékról is, ami felsorolja az általuk engedélyezett és felhasznált adalékanyagokat (Adalékok a bioélelmiszerekben). A bio nem rossz kezdeményezés, elsősorban a kémiai vegyszerek távoltartására összpontosít, vagyis nem műtrágyáz, nem permetez, ami többek között lehetővé teszi, hogy a kártevők is jóllaknak (de azért van olyan permetszer, ami hamar lebomlik), illetve a terméket natúr formában igyekszik megőrizni, emiatt esetleg romlandóbb, vagy ízetlenebb a függővé vált nyelvünknek - és mindemiatt drágább.

Már említettem egy új-zélandi dokumentumfilmet az E-számokról és hatásukról, mert ott engedélyezettek az olyan, Ausztráliában rég betiltott adalékok, melyeket károsnak mutattak ki. Ami a filmben érdekesnek bizonyult, azok a gyerekek érzékenyebb idegrendszeri reakcióinak vizsgálata, melyet elválasztott csoportokban végeztek: egyiknek főleg mesterséges és feldúsított ételeket adtak, a másiknak ezektől menteseket. A gyerekek rövid idő elmúltával figyelemzavarosak, kezelhetetlenek, vagy éppen felfájósok lettek. Megkérték őket, rajzolják le magukat az ebéd előtt, majd utána, a különbség feltűnő volt. Az ízlelőbimbók függővé válását úgy bizonyították, hogy egy teljesen "mű" narancslét, mellette egy frissen facsartat tettek kisgyerekek elé, melyik ízlik jobban, az eredmény szomorú volt. A mesterséges színezékek köztudottan károsak, de a natúr ételek sápadtak, főleg a nagyipariak - a gyerekeknek a 3 féle színű kitett italok közül a pirosat többnyire málnának, a kéket áfonyának, a fehéret citromnak nevezték, pedig mindegyik sima limonádé volt. Egy tizenéves, cukorbeteg fiú pánikrohamait, fejfájását a neten talált figyelmeztetést követően "kezelte" azzal, hogy a mesterséges édesítőszereket elhagyta, és inkább nem evett édeset, vagy csak gyümölcsöt. Eredmény: pár hét múlva tünetmentes lett.

Egy családot is bevontak a műsor készítésébe egy 3 és egy 8 éves fiúgyerekkel, kamrájukat, hűtőszekrényüket ki kellett üríteni E-számok tekintetében. Lekvár, szósz, főzőtejszín, gyümölcsjoghurt, leveskocka, csoki, jégkrém, előrecsomagolt pékáru, fantáziasaláták, ketchup, chips, spagettiszósz, gyorspizza, minden ment a kukába. Anyuka azontúl a szupermarketek egyáltalán-nem-kész ételinél vásárolt, otthon főzte meg, amit tudott, a többiről pedig kis akaraterővel lemondtak. Persze nem kellett mindenről, mert példaként bemutattak két chipset ugyanattól a gyártótól: az egyikben krumpli, só, olaj és anti-oxidáns volt, a másik huszonvalahány féle adalék-anyagot tartalmazott a színezéktől az ízfokozón át (nátrium-glutamát) a tartósítószerig. Állítólag ugyanannyiba kerül, akkor mégis miért nem a jóságosat vesszük? Az említett íz-függőség miatt. Nálunk sajnos nincs ilyen választási lehetőség, vagy csak elvétve, és akkor akár a háromszorosába is belekerül, mert - ausztrál import. A család nagygyereke két hét alatt úgy "lenyugodott", hogy az apuka megvádolta a feleségét, nyugtatóval eteti. Fegyelemzavar kipipálva, nálunk, felnőtteknél ez lenne az elfojtott agresszió.

Egy bekezdést szentelek a nátrium-glutamátnak is, ami a "kínaiétterem-szindrómaként" is ismernek, magamon sosem fedeztem fel a tüneteit, de vannak, akik érzékenyek rá, akár mások lisztre. Ezt vevőbarát csomagolások békésen hangzó ízfokozónak szoktak feltüntetni. Mesterséges formája elég régóta ismeretes (részletesen: terebess.hu), a nagyüzemi állattartás étrendjében is szerepel, mert erős éhségérzet marad utána, tehát az állat eszik, mint a gép. Jó sok víz is kell hozzá, mert ez egy sófajta, a keserűsó, tehát elvonja a vizet a szervezetből. Ez a keserűsó, vagyis az umami helyettesíti távol-keleten magát a sót, a tengeri alga tartalmazza nagy mennyiségben, de ennél a fogyasztása nem veszélyes, mert olyan szerkezetben található meg benne a vegyület. Ötödik ízként is ismeretes, mert ellenállhatatlan és besorolhatatlan: természetes formájában a közvetlen napon termesztett paradicsomban, vörösborban, parmezánban található, hogy csak néhányat említsek. Ez az alga kapható ázsia-boltokban (Nagycsarnok pinceszintjén pl), nem olcsó, de egy nagy zacskó kitart, levesekbe vegeta helyett (vagy sózatlan biovegeta kiegészítésekénz) főzhetjük. Japánban minden étel azza indul, hogy kifőzik az algát, és a levét felhasználják (gyorsrecepteknél ilyesmi a húsalaplé).

Betegséget okoznak az élelmiszeradalékok? Bár a link kommentjeiből is kitűnik, hogy a címre nem azt a választ kapjuk, mint amire számítunk, de ez nem von le a gyűjtemény ezirányú értékéből. És mindazonáltal megnyugtató, hogy nincs vész. Persze az e-szamok.hu rövid áttekintésében kicsit szigorúbbak, ott sincs szó "az étel méreg" apokalipszisról, tehát semmi kedvencről, vendégségről, kénylemes utazásról nem kell lemondani, csak 2-3 hetes tavaszi-nyári májkímélő kúra alatt, illetve azután is mindent ilyesmit mértékkel, teszem azt, inkább magunk csináljunk piaci friss májból májkrémet, akár le is fagyaszthatjuk (tömörebben itt). Vagy valódi toros vastagkolbászt szeleteljünk vákuumfóliázott, vizezett, drága selyemsonkák helyett. A húsleves pedig szárnyból, nyakból és aprólékból finomabb, mint a leveskocka, igaz, nem gyorsabb. Majd 20-30 év múlva meglátjuk, megérte-e sietni. A Kn*rr, M*ggi és egyéb zacskós, üveges önteteket sürgősen felejtsük el. Nem ettől lesz jó háziasszony valaki, és aki ezzel eteti a gyerekeit, tegyen félre pénzt a gyógykezelésekre is.

És jól jegyezzük meg, a friss hús nem áll el. A tartósított húsokban "maradt" állati fehérje mennyisége nem éri meg, amivel együtt le kell nyelnünk. A hűtőszekrény 50 éve terjedt el (mondjuk előtte volt jégszekrény), ennek a mélyfagyasztójában hónapokig meg tudjuk állítani az időt, de mi volt azelőtt? Italokat alkohollal tartósítottak (később szénsavval, mert a sima víz sem áll el 1 hétnél tovább), zöldséget savanyítással légmentes dunsztos üvegekben (E-300, aszkorbinsav - vagyis C-vitamin), olajjal vagy szárítással (búza, lencse, borsó, bab, tészták), vagy állandó hőfokú hideggel a tartósabbakat (krumpli, tök, káposzta, gyökerek, hagymák, alma a pincében), gyümölcsöt cukorral és főzéssel (befőttek légmentesen) illetve szárítással. Húsnál minden vidéken más és más alakult ki, Ázsiában (Indiát kivéve, mert ők vegák) szárítással, errefelé füstöléssel és sóval, északabbra savanyítással is, és rothasztással (állítólag iszonyú szaga van). És nem maradhat modern világunkból ki a hőkezelés, pasztörizálás, és a konzerv, ami ugyan nem állítható elő házilag, de elég beledobálni a főtt zöldeket egy kis sózott vagy gyümölcsöket cukrozott lével.

Amit ezekkel nem tudunk eltárolni, hagyjuk a fenébe. Együk, amit az idény ad. Hindu ismerőseimmel szoktam beszélgetni arról, hogy miért eszünk mi húst: itt, a hidegben minden egyszer terem egy évben (ott 3-4-szer is), és az étkezési kultúra az évezredek során természetessé tette, hogy az állat négy (vagy két) lábon járó tartós élelmiszer. Ugyanez vonatkozik a sivatagi kultúrákra is. Ilyenkor mindig megnyugodtak, hogy hát ez van, a kriszcsanok húsevők. Visszatérve az idényre, télen paradicsom, borsó, szőlő...? Nyilván jó kis vitaminforrás és vonzó csemege, de ezek általában mediterrán (afrikai is, vagy dél-amerikai) "gyárakból" kerülnek ki, és/vagy több négyzetkilométeres fólisátrakban nőlnek, mint a gép, a közvetlen napfény hiányával és a méret alatt megbújó piciny tápérték, elégtelen jellemző vitamin és ásványianyag-forrással.

Az üveges, paradicsomos spagettiszószokról (pl U*cle B*n's, B*rilla stb) is láttam egy filmet, ami úgy működik, hogy elutaznak Dél-Itáliába speciális farmokra, leszedik a természetes környezetben nevelkedett, vagyis kevés vízzel, tűző napon szikkadt apró, gyér paradicsomot (na, aaaaz paradicsom), laboratóriumokban ízekre szedik, kémiailag leképezik az ízét, mesterségesen előállítják, amivel majdan felturbózzák a felfújt, műfényen tenyésztett, papírízű, zöldségalakú tartalmát az üvegnek. Nem hangzik jól, ugye...?

Az angol ökogazgaságról szóló dokumentum filmeket is élvezettel nézem, ők vezetnek a tudatos lokális termesztésben, ami nagy terhet vesz le a környezetről, hiszen amit nem kell féléretten leszedni, csomagolni, ezer kilométerekről odaszállítani, az annyival jobb. A szervezetnek is jobban esik, ha idényételt eszik, ez lenne a normális. Azt hiszem makro vegánnak hívják azokat, akik csak a közvetlen környezetükre jellemző, és ott tenyésztett, megtermett ételt eszik, ez persze azért már túlzás. Az angolok odáig elmentek egy kutatóközpontjukban, hogy ne kelljen szállítani semmit, vagyis helyben készül a mosópor, sampon, szappan (az valamilyen alga volt, ha jól emlékszem), bútorok, építőanyagok, papír stb. Lehet egyébként kiválóan helyettesíteni a tisztítószereket: szódabikarbóna, ecet, citromlé, természetes szappan, hajolaj stb. Az angol kutatók állítása szerint erre néhány évtizeden belül nagy szükségünk lesz, annyira lerobban a környezet. Amitől még égnek áll a hajam, az a palackozot víz, rengeteg műanyag, minek? Nem beszélve arról, ha valami sokkal pocsékabb lé a tartalma, mint kóla, vagy pár százalékos gyümölcsital. Ha valaki fél a kiváló csapvizünk klórtartalmától, vegyen 5 ezerért víztisztítót, akkora, mint egy forraló, onnan öntögetheti. Én sokat teázom, mindenkinek ajánlom.

A poszt címe egyébként indiai mondás, ott a vegetarianizmus legfőbb oka az erőszak-mentesség, az élet védelme, ezért a nagyon hithűek tojást sem esznek, mert az madár, nagyon kicsiben. Bioenergetikus barátném azért vega, mert amikor megölnek egy állatot, azt az állat megérzi, és a félelme átitatja a testét, a zsigerek elengednek (ezért véreztetnek és mosnak át a kóser konyhán), és ezt az "agressziót" az ember szépen megeszi. Nos, nekem ez nem elég, hogy lemondjak például anyu almás-fehérboros tejszínes-gombás egészcsirkéjéről, vagy egy jó schwartli kolbászról, vagy a karácsonyi mandulás pontyról, de tiszteletben tartom, hogy ez is egy elmélet, és végülis környezetkímélő (a marhák nagyüzemi etetése több termőterületet kíván, mintha helyette az ember magának termesztene valamit). Másrészről én vakon hiszem, hogy a gumós zápfogunk megköveteli, hogy állati fehérjével is tömjük magunkat, egy orvos szerint a nőknek kifejezetten fontos, már nem emlékszem, hogy miért.

Indiát Kínával "karöltve" ezúton meg is ostoroznám, hiszen ellenőriz(het)etlen gigászi gazdaságokból kerülnek az EU-ba olyan zöldségek, pl fokhagymák (aminek teljesen simára van vágva a gyökere), magok, kesudiók, ezek-azok, amivel még nehézfém-mérgezést is összeszedhetünk, mert amivel öntözik (gyárak tisztítatlanul szennyezik a folyókat, sárgás, habos, esetenként ragacsos vizet kénytelen használni a környék), és amilyen talajban nől (elképesztő tartalmú műtrágyák), nem volna szabad engedélyezni az emberi fogyasztást. Olcsóbb is valami miatt (képzeljük el, még a hosszú szállíttásal is olcsóbb...), így nagy a piaca nálunk, Európában, ahol kimutatták, hogy az élelmiszer egyharmadát dobjuk ki rendszeresen. Nem ellentmondásos?

Érdemes gondolni még a gazdaságunkra is, az ország határain belül termelt javakat fogyasztani, vagy legalább olyat, ami itteni gyárban készül. Lehet, hogy drágább a kínainál vagy a spanyolnál, brazilnál, de munkát ad, termő földeket, és környezetkímélő. Nem esett szó az antibiotikummal és hormonnal kezelt állatokról, amit őutánuk mi is megeszünk velük együtt, utána pedig kivizelünk a csatornába, ahol nem biztos, hogy az ülepítőrendszrek meg tudják akadályozni, hogy kikerüljön a folyókba, vizekbe, és géppel vagy eső formájában megöntözik az európai növényeinket is az európai talajunkon. Ne feledjünk, mindez csak az elmúlt pár évtized találmánya, és ugyan elkezdtek jópármindent betiltani, helyettesíteni, jóvátenni, divatba hozták a bio és ökogazdaságokat, de a böjtje még hátravan.

Mit (t)együnk hát? Mindenkinek azt, ami a lelkének is jólesik. Nem kell azonnal ortorexia nervosába "rándulni", hogy agyára menjünk mindenkinek, jöhet cukros étel (nádcukor jobb, mint a répa, de az édesítőszereknél bármi jobb, a méz is), zsíros-olajos (endorfintermelő hatású, mértékkel nagyon is fontos), hús (inkább szárnyas, de mindeképpen friss, illetve felismerhető), és ha felfedezünk valamilyen nem károsnak ítélt E-számot a zacskón (pl tegnap vettem egy kekszet: E-500, térfogatnövelő nátrium-hidrogén-karbonát - vagyis a szódabikarbóna), attól még jóízűen megehetjük. Képzeljük azt, hogy a verseny végén mi állunk majd nyerésre, amikor fizikumunk, közérzetünk, elménk jobb (természetesebb...) mutatókat produkál, illetve a népbetegségeket majd az újságok statisztikai rovatából ismerjük csak.

(Következik - a Bennünk élő istennők után - a nővérem túrófánkja, első sikeres, az éknél kicsit bonyolultabb, kulináris produkcióm.)

jól vagyok. Ezt elég nagyszerű leírni, hát még kimondani azok után, ahogyan éreztem magam az elmúlt hónapokban (években?). Lassú, hosszú leépülés, kiégés. Már nem panaszkodom, egyelőre még nehéz hibátlanul betartani, és a kérdésre "hogy vagy?" minden esetben úgy válaszolok, hogy jól. Mint egy mantra*, ami visszahat. Innen a blog ötlete: eredetileg minden nap egy "ma is jól vagyok" bejegyzés különféle variációjával jelentkeztem volna. De terveim között szerepelni fognak az okok, kis történelem, felfedezéseim, és az élet öröme: egy minimál gasztronómia, kulináris antitálentumként miket és hogyan kezdtem el főzni, ami egyáltalán nem elszállt bioakármi, nem is szögez mediterrán tengerparthoz, mégis jóságos, és finom.

Amikor már a sírás nem hogy napi adag volt, hanem kettő között nem telt el pár percnél több, és néhány hét alatt mély ráncokat varázsolt fiatal, rózsás bőrömre, első számú őrangyalom (nővérem) javaslatára ellátogattam Doki1-hez. Nem doktori végzettségű, ám szakterületén (önbizalomhiány, asszertivitási problémák) jóhírnek örvendő, fiatal pszichoterapeuta nő. 10-12 alkalmat töltöttem nála, mindet végigbőgtem, volt, hogy zokogtam, a diagnózis óvatos lett, antidepresszánst kerülő, azóta sem tudom pontosan, hogy mi, nem rá figyeltem, talán kognitív szorongás. Beszéltetett, "utaztatott" csukott szemmel tájakon, kerestünk utat oda-vissza, emlékeket, rajzoltam fát, beteg fát, virágot, rétet. A legvégén zavartan köszönt el tőlem: ennyi, úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett, nem tud kimozdítani, a többi már rajtam múlik. Ettől féltem, gondoltam. Nem mentem haza vidámabban, üresnek, becsapottnek éreztem magam. Majd csak beérik ez a sok szöveg, mi mást tehetnék...?

Amit kiemelt, hogy zseniálisan beleékeltem magam egy állapotba, ami szorosan a jelenre korlátozódik - nem szerettem a múltról beszélni, ha mégis, akkor csakis csupa szépet nosztalgiáztam -, a jövőt pedig egyszerűen megtagadtam. Nincs. Elmúlt. Volt egy komoly és hosszú kapcsolatom pár éve, amióta az véget ért, és vele együtt a jövőm is, logikus, hogy most nincs. Ezen a részén még nem tudtam túllépni. (Helpcenter: lépj rajta túl. Aha.) A másik pedig ez, vagyis, hogy nem tudom a hibás döntéseimet elfogadni, közérthetőbben: nem tudok (nem akarok?) magamnak megbocsátani. Ez egy kíméletlen kifejezés, ugyanis ha valami nem túl jót elkövetek elsősorban magam ellen (választok egy fos diplomát, egy állat élettársat, vagy egy sivár munkahelyet), azt nehézkes jóvá tenni, mégpedig az elszaladt idő és a lényegesen meggyengült önbizalom miatt. Vagyis nem tudom meg nem történtté tenni, hogy tönkrevágtam a saját életem. Persze sosincs késő, fiatal vagyok még, de újabb döntésekkel köszönöm, nem próbálkozom - az önostorozás azóta is folyamatos. Voltak jobb hónapjaim, amikor lakást, munkát, hobbit váltottam, önfeledten flörtöltem, de ez már mind lecsendesedett. Ezenkívül úgy találta, olyannyira "lenulláztam" magam az önbecsülés értelmében (elértéktelenítettem), hogy ilyennel még nem találkozott.

Doki2-höz candida-gyanúval mentem (igazi Dr + természetgyógyász), amikor ugyan már kezdett beállni egy zsibbadt, "csakazértsemsírok" állapot (munkahelyemen nehezen viselték), viszont elkezdett fájni itt-ott, vadul, bőséggel intim helyeken is. A lelkem után jött a testem (bővebben). Az ő 1 órás vizsgálatát is végigsírtam, hangoztatta, hogy a tökéletesség egy illúzió, keressem a középutat, és bocsássak meg magamnak, ezt írjam ki a hűtőszekrényre. Menjek fogorvoshoz, mert lehet egy cisztám, és változtassak valamit a mindennapjaimon, mert látszólag kezdek beleőrülni a monotonitásba és az elégedetlenségbe. Néhány hétig tisztítókúra (lugosítás, a szervezet tehermentesítés): cukor-, édesítőszer, adalék-, élesztő-, gomba-, erjesztés-, oltás- és penészmentes ételeket egyek, fekhelyemen változtassak, és/vagy tegyek az éjjeliszekrényre hegyikristályt, viseljek egy bizonyos zöldeskék féldrágakövet, ami kimozdít ebből az állapotból és ezüstöt, vannak nekem való és nem való ételek: egyek minden nap fokhagymát, de kerüljem a malátát, halat és banánt. Étrendkiegészítő: vas, B vitamin stressz ellen, és ginseng az intim helyek rendberángatására (emellett egy nőgyógyász régóta foltoz, ki nem hagytam volna). Kenyeret házilag süssek, egyszerű, olcsó, némileg egészségesebb. A candidára volt okom: soha nem látott stressz bő éven keresztül, ezalatt háromszori antibiotikum-kúra, vígasztalásul pedig rengeteg édesség, alkohol és gyorsan elkészíthető, E betűkkel fűszerezett "étel".

Nemrég tettem egy hirtelen látogatást Doki3-nál, akivel az erős, boldog, tomboló korszakomban ismerkedtem meg egy felnőttiskolában, szakmájára nézve bioenergetikus, reflexológus, 20 éve jógázik. Beszélgettünk Doki2 javaslatairól, és persze arról, hogy a kétségbeeséssel vegyes kíváncsiság maradéktalanul betartatja velem mindet. Azóta a belém szorult egészséges szkepticizmus mellett (egészséges: nem az elutasítás kedvéért utasítok el) kijelenthetem, hogy valóban jobb lett a közérzetem**, azelőtt kifejezetten feszült voltam, agresszív, levert, kimerült, rövidtávú memóriazavarokkal. Beszéltem orvosilag nehézkesen kimutatható mozgásszervi fájdalmaimról (legutóbbi szerint "túl laza izületek, hajlam a csípőficamra"), és hogy ez válságos időszakokban felerősödik (rheumatológus Dr + akupunktúrás szakember is visszajáratott akkoriban, kovácsolt, elektronizált, tornáztatott), tudvalevő, hogy mindenkinek a gyenge pontjára "megy" a stressz, erre azt mondta, hogy az izületek a kapcsolatokkal függenek össze. Szó esett a színekről (én hoztam elő), beszéltem egykori piros-mániámról, és hogy azalatt hagytam el a szűzességemet egy nagyon illatos férfival (a piros csakra az intim helyen van, javasolta, viseljek piros bugyit, ezen jót nevettem), a tavaly óta élő lila-mániámról nem esett szó, de sejtem, hogy a hittel kapcsolatos, mert az már a fej fölött van. És amitől ledöbbentem, az a zöldeskék, ez mellkas és nyak tájékán van, a szív és a beszéd csakrája. A szín, amit egy érzékeny és szerencsétlen sorsú, de csupa szeretet őrangyalomtól kaptam ruhák formájában, ami ellen azelőtt sokat tiltakoztam, mert én csak a meleg színeket szerettem, és ami Doki2 nyomott a kezembe féldrágakőként.

Pár szóval meséltem egy sikertelen kapcsolatomról, túlságosan belezuhantam egy férfiba, aki ezt nem viszonozta (de azért kihasználta), és amikor megalázó módon szerelmet vallottam neki, kiröhögött. Azt már elmenet az ajtóban mondtam, hogy milyen érdekes egybeesés, a zöldes szín csakrájának helye, mostanában szívesen használom, és a visszautasítás óta kezdett a mellkasom szorítani. Erre visszahúzott, megállított egyenesen, és megvizsgált. "Levette" néhány határozott mozdulattal azt, amit talált (boldogan tűrtem, hiszen Doki3 barátném is egyben), ami a szerelmi sérelem fájdalmát okozthatta, közben néha hallottam, hogy "engedd", "még nem", vagy "bezártad a szíved teljesen", illetve "itt fönt is, nem akartad elmondani neki". Körben megnézegetett még, a fogam alatti nemlétező cisztával kapcsolatos sejtéseim beigazolódtak, tudniillik az egészséges oldalamon "diagnosztizálta" Doki2, ahol azokban a napokban pokoli, kettős aftám bontott engem lefele. Tehát nincs, de azért irány a fogorvos, nincs kifogás. Máshol sincs, amire egyébként örökölt cisztás aknémmal lenne esély. Itt is elhangzott, hogy változtassak, menjek napfényre, feküdjek le korábban, ne egyek késő este, tárjam ki a szívem és találjam meg a férfit, akiben megbízom. Viseljek olyan színű ruhát, amiben jól érzem magam, keressem a hivatásomat, legyek vegetáriánus (az bizony nem leszek), ne nyomjam le magam, becsüljem meg az értékeimet, jegyezzem meg, hogy amit adok, azt kapom, és hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Széles mosollyal mentem haza. Sok víz, ami erősíti az immunrendszert (és nem kell annyi gyógyszer), az imádott halat pedig helyettesíthetem a híres japán, umami tartalmú algával. Lehet, hogy valamit kihagytam, ennyi gépelés után ha minimálisnak is, de teljesnek érzem a kivezető út történéseit. Voltam már "pácban", gyerekként is rövidebb időkre, azóta még kétszer komolyabban, mindegyik kb 1-1,5 évre vágott haza, sajnos örököltem, van a családban. Ilyen intenzív és romboló azonban még nem volt. Meggyógyultam volna hirtelen? Korántsem. De most már elhiszem, hogy meg fogok gyógyulni.

(Következik: "Bennünk élő istennők" - találkozásom a jungi pszichológiával)

* nevemben a 'karna' nem elírás, hindiül cselekvést jelent (angolban a 'do', nem a 'make')

** azóta láttam egy Új-Zélandi dokumentumfilmet: gyermekkísérleti eredmények a káros adalékanyagok hatásáról, hiperaktivitás, migrén, elhízás, allergia, hormonproblémák - számos korunk népbetegségéért lehet felelős, amit az utóbbi 50 évben levettünk az ABC-k polcáról