jól vagyok. Ezt elég nagyszerű leírni, hát még kimondani azok után, ahogyan éreztem magam az elmúlt hónapokban (években?). Lassú, hosszú leépülés, kiégés. Már nem panaszkodom, egyelőre még nehéz hibátlanul betartani, és a kérdésre "hogy vagy?" minden esetben úgy válaszolok, hogy jól. Mint egy mantra*, ami visszahat. Innen a blog ötlete: eredetileg minden nap egy "ma is jól vagyok" bejegyzés különféle variációjával jelentkeztem volna. De terveim között szerepelni fognak az okok, kis történelem, felfedezéseim, és az élet öröme: egy minimál gasztronómia, kulináris antitálentumként miket és hogyan kezdtem el főzni, ami egyáltalán nem elszállt bioakármi, nem is szögez mediterrán tengerparthoz, mégis jóságos, és finom.

Amikor már a sírás nem hogy napi adag volt, hanem kettő között nem telt el pár percnél több, és néhány hét alatt mély ráncokat varázsolt fiatal, rózsás bőrömre, első számú őrangyalom (nővérem) javaslatára ellátogattam Doki1-hez. Nem doktori végzettségű, ám szakterületén (önbizalomhiány, asszertivitási problémák) jóhírnek örvendő, fiatal pszichoterapeuta nő. 10-12 alkalmat töltöttem nála, mindet végigbőgtem, volt, hogy zokogtam, a diagnózis óvatos lett, antidepresszánst kerülő, azóta sem tudom pontosan, hogy mi, nem rá figyeltem, talán kognitív szorongás. Beszéltetett, "utaztatott" csukott szemmel tájakon, kerestünk utat oda-vissza, emlékeket, rajzoltam fát, beteg fát, virágot, rétet. A legvégén zavartan köszönt el tőlem: ennyi, úgy érzi, minden tőle telhetőt megtett, nem tud kimozdítani, a többi már rajtam múlik. Ettől féltem, gondoltam. Nem mentem haza vidámabban, üresnek, becsapottnek éreztem magam. Majd csak beérik ez a sok szöveg, mi mást tehetnék...?

Amit kiemelt, hogy zseniálisan beleékeltem magam egy állapotba, ami szorosan a jelenre korlátozódik - nem szerettem a múltról beszélni, ha mégis, akkor csakis csupa szépet nosztalgiáztam -, a jövőt pedig egyszerűen megtagadtam. Nincs. Elmúlt. Volt egy komoly és hosszú kapcsolatom pár éve, amióta az véget ért, és vele együtt a jövőm is, logikus, hogy most nincs. Ezen a részén még nem tudtam túllépni. (Helpcenter: lépj rajta túl. Aha.) A másik pedig ez, vagyis, hogy nem tudom a hibás döntéseimet elfogadni, közérthetőbben: nem tudok (nem akarok?) magamnak megbocsátani. Ez egy kíméletlen kifejezés, ugyanis ha valami nem túl jót elkövetek elsősorban magam ellen (választok egy fos diplomát, egy állat élettársat, vagy egy sivár munkahelyet), azt nehézkes jóvá tenni, mégpedig az elszaladt idő és a lényegesen meggyengült önbizalom miatt. Vagyis nem tudom meg nem történtté tenni, hogy tönkrevágtam a saját életem. Persze sosincs késő, fiatal vagyok még, de újabb döntésekkel köszönöm, nem próbálkozom - az önostorozás azóta is folyamatos. Voltak jobb hónapjaim, amikor lakást, munkát, hobbit váltottam, önfeledten flörtöltem, de ez már mind lecsendesedett. Ezenkívül úgy találta, olyannyira "lenulláztam" magam az önbecsülés értelmében (elértéktelenítettem), hogy ilyennel még nem találkozott.

Doki2-höz candida-gyanúval mentem (igazi Dr + természetgyógyász), amikor ugyan már kezdett beállni egy zsibbadt, "csakazértsemsírok" állapot (munkahelyemen nehezen viselték), viszont elkezdett fájni itt-ott, vadul, bőséggel intim helyeken is. A lelkem után jött a testem (bővebben). Az ő 1 órás vizsgálatát is végigsírtam, hangoztatta, hogy a tökéletesség egy illúzió, keressem a középutat, és bocsássak meg magamnak, ezt írjam ki a hűtőszekrényre. Menjek fogorvoshoz, mert lehet egy cisztám, és változtassak valamit a mindennapjaimon, mert látszólag kezdek beleőrülni a monotonitásba és az elégedetlenségbe. Néhány hétig tisztítókúra (lugosítás, a szervezet tehermentesítés): cukor-, édesítőszer, adalék-, élesztő-, gomba-, erjesztés-, oltás- és penészmentes ételeket egyek, fekhelyemen változtassak, és/vagy tegyek az éjjeliszekrényre hegyikristályt, viseljek egy bizonyos zöldeskék féldrágakövet, ami kimozdít ebből az állapotból és ezüstöt, vannak nekem való és nem való ételek: egyek minden nap fokhagymát, de kerüljem a malátát, halat és banánt. Étrendkiegészítő: vas, B vitamin stressz ellen, és ginseng az intim helyek rendberángatására (emellett egy nőgyógyász régóta foltoz, ki nem hagytam volna). Kenyeret házilag süssek, egyszerű, olcsó, némileg egészségesebb. A candidára volt okom: soha nem látott stressz bő éven keresztül, ezalatt háromszori antibiotikum-kúra, vígasztalásul pedig rengeteg édesség, alkohol és gyorsan elkészíthető, E betűkkel fűszerezett "étel".

Nemrég tettem egy hirtelen látogatást Doki3-nál, akivel az erős, boldog, tomboló korszakomban ismerkedtem meg egy felnőttiskolában, szakmájára nézve bioenergetikus, reflexológus, 20 éve jógázik. Beszélgettünk Doki2 javaslatairól, és persze arról, hogy a kétségbeeséssel vegyes kíváncsiság maradéktalanul betartatja velem mindet. Azóta a belém szorult egészséges szkepticizmus mellett (egészséges: nem az elutasítás kedvéért utasítok el) kijelenthetem, hogy valóban jobb lett a közérzetem**, azelőtt kifejezetten feszült voltam, agresszív, levert, kimerült, rövidtávú memóriazavarokkal. Beszéltem orvosilag nehézkesen kimutatható mozgásszervi fájdalmaimról (legutóbbi szerint "túl laza izületek, hajlam a csípőficamra"), és hogy ez válságos időszakokban felerősödik (rheumatológus Dr + akupunktúrás szakember is visszajáratott akkoriban, kovácsolt, elektronizált, tornáztatott), tudvalevő, hogy mindenkinek a gyenge pontjára "megy" a stressz, erre azt mondta, hogy az izületek a kapcsolatokkal függenek össze. Szó esett a színekről (én hoztam elő), beszéltem egykori piros-mániámról, és hogy azalatt hagytam el a szűzességemet egy nagyon illatos férfival (a piros csakra az intim helyen van, javasolta, viseljek piros bugyit, ezen jót nevettem), a tavaly óta élő lila-mániámról nem esett szó, de sejtem, hogy a hittel kapcsolatos, mert az már a fej fölött van. És amitől ledöbbentem, az a zöldeskék, ez mellkas és nyak tájékán van, a szív és a beszéd csakrája. A szín, amit egy érzékeny és szerencsétlen sorsú, de csupa szeretet őrangyalomtól kaptam ruhák formájában, ami ellen azelőtt sokat tiltakoztam, mert én csak a meleg színeket szerettem, és ami Doki2 nyomott a kezembe féldrágakőként.

Pár szóval meséltem egy sikertelen kapcsolatomról, túlságosan belezuhantam egy férfiba, aki ezt nem viszonozta (de azért kihasználta), és amikor megalázó módon szerelmet vallottam neki, kiröhögött. Azt már elmenet az ajtóban mondtam, hogy milyen érdekes egybeesés, a zöldes szín csakrájának helye, mostanában szívesen használom, és a visszautasítás óta kezdett a mellkasom szorítani. Erre visszahúzott, megállított egyenesen, és megvizsgált. "Levette" néhány határozott mozdulattal azt, amit talált (boldogan tűrtem, hiszen Doki3 barátném is egyben), ami a szerelmi sérelem fájdalmát okozthatta, közben néha hallottam, hogy "engedd", "még nem", vagy "bezártad a szíved teljesen", illetve "itt fönt is, nem akartad elmondani neki". Körben megnézegetett még, a fogam alatti nemlétező cisztával kapcsolatos sejtéseim beigazolódtak, tudniillik az egészséges oldalamon "diagnosztizálta" Doki2, ahol azokban a napokban pokoli, kettős aftám bontott engem lefele. Tehát nincs, de azért irány a fogorvos, nincs kifogás. Máshol sincs, amire egyébként örökölt cisztás aknémmal lenne esély. Itt is elhangzott, hogy változtassak, menjek napfényre, feküdjek le korábban, ne egyek késő este, tárjam ki a szívem és találjam meg a férfit, akiben megbízom. Viseljek olyan színű ruhát, amiben jól érzem magam, keressem a hivatásomat, legyek vegetáriánus (az bizony nem leszek), ne nyomjam le magam, becsüljem meg az értékeimet, jegyezzem meg, hogy amit adok, azt kapom, és hogy nincs lehetetlen, csak tehetetlen.

Széles mosollyal mentem haza. Sok víz, ami erősíti az immunrendszert (és nem kell annyi gyógyszer), az imádott halat pedig helyettesíthetem a híres japán, umami tartalmú algával. Lehet, hogy valamit kihagytam, ennyi gépelés után ha minimálisnak is, de teljesnek érzem a kivezető út történéseit. Voltam már "pácban", gyerekként is rövidebb időkre, azóta még kétszer komolyabban, mindegyik kb 1-1,5 évre vágott haza, sajnos örököltem, van a családban. Ilyen intenzív és romboló azonban még nem volt. Meggyógyultam volna hirtelen? Korántsem. De most már elhiszem, hogy meg fogok gyógyulni.

(Következik: "Bennünk élő istennők" - találkozásom a jungi pszichológiával)

* nevemben a 'karna' nem elírás, hindiül cselekvést jelent (angolban a 'do', nem a 'make')

** azóta láttam egy Új-Zélandi dokumentumfilmet: gyermekkísérleti eredmények a káros adalékanyagok hatásáról, hiperaktivitás, migrén, elhízás, allergia, hormonproblémák - számos korunk népbetegségéért lehet felelős, amit az utóbbi 50 évben levettünk az ABC-k polcáról

A bejegyzés trackback címe:

https://jolvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr261206687

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Tovább lúgosodom… :) 2009.07.30. 15:21:57

Korábban már említettem, hogy 2007 májusában voltam egy ESG vizsgálaton. Miközben a savtalanítás témakörben nyomoztam, villant csak belém, hogy ez a vizsgálat éppen a különböző szervek pH értékét méri, tehát a legideálisabb eszk...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása