Olyasmit akartam címnek írni, hogy "Elhatározás-elmélet", de előbb gyorsan, majd lassan végiggondoltam, és nincs semmiféle elméletem - mint az az itteni bejegyzéseim egészében így van. Benyomás, ösztön, a múlt hibáinak és jutalmainak újra meg újragondolása, "töredezettség-mentesítése", az újévi fogadalmak, kétségbeesett elhatározások vagy a hirtelen, életkörülmény javító döntések előkészületei emberenként változnak. Mire a bejegyzés végére érek, talán kialakul egyfajta minél több mindenre ráhúzható, tömör receptet a hatékonyságra - aki már van olyan szerencsés, hogy tudja, min kell változtatnia és hogyan.

Egyszer egy bölcsességekről szóló könyvből tartott órát az osztályfőnökünk (középiskola, jó 15 éve), amiből egyetlen feladatot jegyeztem meg, és azóta is élek vele, legalábbis szem előtt tartom, és osztogatom. A kérdés úgy szólt, hogy mi az az emberi tulajdonság, amivel magas fokon rendelkezni szeretnél. Elhangzott a tehetség, szorgalom, szeretet, határozottság, kitartás, mi minden. Én az akaraterőt írtam. Ha az maximálisan működik, nincs előttem akadály...

Időutazásként visszagondolhatunk azokra a ritka alkalmakra, amikor a dátum jelentőségét, egy kívánságot ("ha felvesznek, egy évig én főzök" stb) vagy magát a ritkaságot felhasználva így igyekeztünk gyenge jellemünket egy adagnyi játékos "kényszerrel" feljavítani, amitől hosszútávon rossz kedélyünk, lustaságunk, félelmeink jobbra fordulását reméltük. A magam nevében kijelenthetem, hogy néhány hét alatt kifulladtak a fogadalmak. Lehet ez fogyás, készülődés felvételire, napi rendszerességű nem-kötelező pl nyelvtanulás, agressziónk visszafogása, békülés családtagokkal, szenvedélybetegségekről való leszokés, sportolás és a lista végtelen. Emlékszem, az egyik (sokadik) szilveszteren már túl voltam azon, hogy ilyen módon tűzzek ki magam elé célt, inkább gyártottam egy rövid kívánság listát, ha éppen ott hallgatózna egy tündér. Két dolgot szerettem volna a következő naptári évre: egy magánéleti gyökeres változást, és egy hobbi-karrieri sikert. Mindkettő bejött (2005). Azóta kicsit jobban "hiszek" a kívánságok erejében.

A múlt héten alkalmam nyílt egy nyári frissítő héten átélni három gyenge pontom jelentkezését, mely akadályokat sikeresen vettem, rögtön mind a hármat. Határozottan önbizalomnövelő, ez lehet a kulcsszó. Nekikezdtem kocogni, ami bosszantó fájdalommal járt, fél percenként megálltam 5 percekre, dőlt rólam a víz, nem kaptam levegőt. Elhatároztam, hogy idő szűkében (egy túrára készültem a hétvégén, edzett akartam lenni) minden nap elmegyek egy fél órára. Az utolsó napon már majdnem otthon voltam, amikor először megálltam - a meglepetéstől. Hogy nem álltam meg, és nem voltam fáradt. Megvontam a vállamat, és tovább kocogtam hazáig. Nagyon jót tett, a javulás látványos, a jutalom maga. Ezért futok azóta is, mert 15-20 éve folyamatos, lassan romló mozgásszervi problémáim vannak, ami a mozgáshiány számlájára írható. Éppen ezért a futás értéke számomra hosszú távon felbecsülhetetlen.

Hétvégén pedig sikeresen kivédtem egy lealacsonyító társas közeledést, és egy időrabló, egész napos rosszulléttel járó másnaposságot. Mi szerveztük a pénteki és a szombati bankettet is, és pénteken beleszaladtam abba a gyengeségembe, hogy ha jóbarátok kínálják (ráadásul saját főzésű, eperfahordós pálinkát), nem tudok ellenállni a folyamatos alkoholizálásnak - és másnap jön a kizsigerelő rosszullét, émelygés, fejfájás, koncentrációhiány, rosszkedv, étvágytalanság, félrevonulás egészen estig. Nem először, nem utoljára...? A szombati buli előtt elhatároztam, hogy a vasárnapi programokban, vetélkedőkben szeretnék maximálisan részt venni, ezért szükség lesz a szöveteim víztartalmának megtartására. Sikerült, a welcome drink után tartottam másfél óra szünetet - úgy, hogy melengettem a kezemben egy pohár bort. Ittam is meg nem is. A bor lassan elfogyott, ittam 2 pohár vizet, szereztem még egy kis bort, és másnap tiszta fejjel közöltem szobatársammal: "na, ma is tanultam valamit". Mert a pityóka a jó társasági estéknek hagyományos része, de az enyhe, kellemes állapotot nem szükséges fokozni.

A tolakodó embertársamról pedig röviden csak annyit, hogy bár órákig fűzött, és fejlettebb a beszélőkéje, mint az enyém, tapasztalata is jóval több van, és remekül elbeszéltünk egymás mellett (amikor pl megkértem, hogy ne ölelgessen, mert én nem olyan vagyok, és tudtommal nem jöttünk össze, nem értette, mi a problémám), egy szó, mint száz, másnap reggelre - hála a tiszta fejnek - egyértelművé vált, hogy csak meg akart kapni, bár én folyamatosan kommunikáltam felé, hogy nem zárkózom el semmi elől, de én nem ebből az irányból működöm. Ja, és nem is ma születtem bárányként. Mondhatni, eddig kivétel nélkül mindig beleszaladtam ebbe a nőket nem sokra becsülő "ismerkedési formába", amik után sikertelenül igyekeztem kiverni a fejemből, hogy most még nagyobb "ribanc" lettem. Mert magamnak köszönhetem a naivitásomat, illetve azt, hogy a kis jóért többnyire bevállalom az esetleges nagyon rosszat. De most magamnak tettem magamért (amit végül nem tettem). Másnap a szemébe tudtam nézni, és hazafelé csak a szép emlékek foglalkoztattak.

Mindezek ellenére eljátszottam a gondolattal, mintegy főpróbaképpen, hogy mi lenne ha. Ha belemennék sok év után egy talán végleges kapcsolatba. Átéltem a nyitottságot, amit a sok bántó eset után fojtottam el, nehogy újra (és újra) megsérüljek. Elhatározásom lényege pedig, hogy ne kelljen magam "megerőszakolni", vagyis semmi olyanba belehajtani, amitől kifejezetten ódzkodom, csak azért, mert rá kaarnak beszélni, vagy hogy feloldjam hosszú magányomat, és belevágjak egy esetleges, de mindenképpen bizonytalan kimenetelű kapcsolatba. Vagyis nem adom alább a saját tempómat, a testem dícséretével nem lehet nálam eredményt elérni. A szex előtérbe helyezése komolytalanná teszi a próbálkozókat, engem pedig egyre lejjebb helyez, elbizonytalanít, ítélőképességemet összezavarja. Amennyiben belemegyek. Mindezt sikerült egy józan (körültekintő, udvarias stb) döntéssel megelőznöm, és egy hozzám illőbb jövőbeli esélyt előkészítenem.

Nem tudom, hogy sikerült erre a pár napra ilyen hatásfokkal összezsúfolni ezt a 3 testi-lelki-önértékelési elhatározást, de akár még szimbólum értéke is lehet, hiszen a Persephone-knak ez (is) ad erőt... (kettővel ezelőtti bejegyzésem) Bár a blog indítása óta hullámoztam már, de korántsem annyira, hogy féljek, esetleg a jó közérzet ideiglenes volt csak. Ezzel a pár nappal sikerült megerősödnöm, felnőttebbnek, asszertívabbnak érzem magam, képesnek mások fölé kerekedni, józanabbul ítélni. Most már nem csak hit, hanem tény, hogy elindultam fölfelé.

Legközelebb a csakrákról alkotott, egyáltalán nem tudományos, csak benyomás-értékű morfondírozásommal folytatom a világról alkotott képsort. Addigis minden olvasómnak kedélyes nappalokat és nyugodt éjszakákat kívánok.

A bejegyzés trackback címe:

https://jolvagyok.blog.hu/api/trackback/id/tr941290437

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jobotocska 2009.08.05. 16:30:32

Jééé, új poszt!

Azt hittem kifulladt a kezdeti lendület és van egy újabb jól indult, de elhalt blog. Szerencsére nem ez történt.

Karnamantra 2009.08.05. 16:41:29

Nem tervezem, hogy elhaljon:) Rögtön 2 posztot is írtam.

Dey · http://c64rulez.blog.hu 2010.06.26. 03:03:09

Jajjj... Elolvastam pár posztot, és néha be-bevillant egy furcsa érzés, amit akkor nem tudtam hová tenni. Csak most tudatosult, hogy az általam furcsán érzékenynek, csapongó stílusúnak, néhol talán nőiesen, és cirkalmasan fogalmazónak gondolt hím valójában nem is az... :)
Háhá... Ez gáz :)
Lényeg a lényeg. Én önbizalmat kértem :) Aztán egy év alatt lassan megjött :)
Furcsa, mert mostanában többet mozgok, és és határozottabban állok ellen a "kísértéseknek" is.
Miért is kell nekem kommenteznem most itt minden bejegyzést? :) Na, mentem aludni :)
Ja, a test dícsérete igenis fontos. Mindig azt látjuk meg először, és általában le is ragadunk ott. Mi. Férfiak :)

Karnamantra 2010.08.04. 12:40:08

Nem szeretek általánosítani, még ha úgy is tűnt:) Sokféle női és férfi felfogás él a kategóriában, jók is és sajnos nagyon rosszak. Én szerencsésnek mondhatom magam, hogy viszonylag sok férfibarátom van, akik bizonyítják: létezik ez a fajta barátság, és azért a csendes többség jóravaló!

(A gyávaságomon pedig csak én tudok segíteni, szóval munkára fel:)

miriamele · http://epreskert.blog.hu 2011.06.06. 13:25:50

Minden szó igaz, amit írsz. Remélem, tudtad is tartani.
süti beállítások módosítása