"Nincs családom."

(...)

Mint már korábban írtam (tulajdonképpen többször, de hármat piszkozatoltam közülük, túl keserűek voltak a blogcímhez...), megjártam már elég nagy mélységeket, éreztem magam rabnak börtönben nem is egyszer (legutóbb most, szeptemberben), halálvágyam is volt tinikorom óta, de egyvalami mindig ott villogott a képernyő sarkán: nem merülhetsz el. Úsztam, kínlódtam, hónapokba, évekbe telt, de mindig visszajöttem. Hogy miként keveredek ilyen helyzetekbe, egyértelműen ráfogom az örökölt dolgokra, a hajlamra, és a már gyermekkoromban jelentkező megpróbáltatásokra. Nem kevés szégyent érzek az undoron kívül, amikor felfedezem magamban szörny felmenőm egy-egy nagyonis egyedi tulajdonságát...

Egyedül élek, amióta elszakadtam. Úgy számoltam, hogy pár hónap, esetleg év, megnyugszom, és be akarom majd tölteni a teret. Ellenkezőleg történt, egyre jobban értékelem, hogy mindenben én döntök. Feltöltődöm ezidő alatt. Nem hiányzik az, ami nélkül az emberek döntő többsége el sem tudja képzelni az életét, még öngyilkosságba is menekül. Én jól vagyok egyedül. Nagyon jól. Nem nagy dolog kimondani, nem vagyok ezzel különc, vagy kezelésre szoruló, nem vagyok az emberiség ellensége, teljesen normálisnak érzem magam, sőt, teljesnek.

Érzelmi életemnek, ami sokszor bent ragad, vannak azért hullámai. A rosszat jó követi, és sajnos valószínűleg fordítva - bár már elég felnőttnek érzem magam ahhoz, hogy magabztosan meg tudjam tartani az ésszerű boldogsági szintet. Ami a majdnem-tragédia és furcsa kiegyezés utáni időszakot illeti: mintha tömlöcből engedtek volna ki. Életben tartott azidő alatt egy fantázia, a "sebezhetetlen" arche-típus gyerekek titkos kertje, ahol megvédték őket, ahol megtaláltak mindent, amit az élet addig nem adott meg nekik, illetve amit elvettek. Szabadulásomkor a fantázia elemi erővel tört föl, és én úsztam a boldogságban. Receptoraim ki voltak éhezve rendesen, simogató érzés volt "csak úgy" elmosolyodni nap, mint nap, az elpityeredés helyett.

1. Elmenekülök a valóság elől (= álmodozás az élet megrontója). Nem értek egyet. Tudat alatt ügyeltem rá, hogy teljességgel elérhetetlen legyen az öröm forrása, mely szerelemhez hasonló eufóriát kínált nekem, így nem ront el semmit, nem tudja senki, ha elmúlik, az ugyanolyan titokban fog végbemenni, mint ahogyan megjelent. Hogy elveszi a helyet a valódi élet elől...? Ezt már fent megvitattam. Olyan nincs, és nem is kell.

2. Dopping, igen, ami bámulatosan sok erőt ad. Nagyobb lendülettel végzem a munkámat, egy kiegyensúlyozott, boldog embert látnak, akivel szívesebben teremtenek gyümölcsöző kapcsolatokat, bátrabban bíznak rá feladatokat. Van "kiért" élnem.

3. Szerelem...? Lehet valaki szerelmes egy fantáziavilág szereplőjébe? Az attól függ, mennyire gazdag az a világ. A művészet ebből él (és ugyebár én zenész és képzős is vagyok), ez ad további erőt az erre éhes, utat kereső embereknek. Egyfajta költészet.

Két hónapja élem választott életemet, aminek szereplőiről példát vehetek, tartást adnak, és nem utolsó sorban... családot. Amikor idáig jutottam, elérzékenyültem, és itt értettem meg igazán, hogy azért "varázsoltam" magamnak képzelt szülőket, képzelt frigyet képzelt utódokkal, mert ezek közül egyik sincs (már/még) az életemben. Járult hozzá képzelt otthon is, képzelt iskola, munkakör, egyebek...

Sokatmondó a személyiségek karaktere. "Férjem" különc, messziről jött, de köztiszteletnek örvend. Száraz, rideg, rendkívül racionális és ebből eredendően erős, következetes, az érzelmi elgyengülés vagy túlkapások teljes kizárásával. Feleségéhez (hozzám) a romantikus vagy szenvedélyes szerelem helyett inkább kötődik, ragaszkodik - a házasság kicsit kényszerszülte volt. Apjával jóban van, de falakat építettek maguk köré, nehezen értik meg, viszont kölcsönösen tisztelik - és talán szeretik is egymást. Anyja határozott, boldog és tele van érzelmekkel, férjéért rajong, fiát gyengéden szereti, ösztökéli, összetartja és békíti a civakodó férfikat. Engem régóta várt a családba, mindent meg tudunk beszélni, örül, hogy fiát megszerette valaki. Apósommal, aki igazi híresség, vagyok a legtávolabbi viszonyban, de "gyümölcsöző választásnak" tart. Fiam tőlem távol tanul nagyszüleinél, kívül-belül apjára hasonlít, de magától értetődően tiszteli anyját (engem), érzelmeimet messziről figyeli. A család életét és környezetét egyedi filozófia járja át. Saját szüleim vagy testvéreim nincsenek - sok éve meghaltak. Vagyis ők az új családom...

Új otthonom messze van innen, munkám még messzebb. Nem akarok karriert építeni, azonban kitartó munkámat rendre értékelik, lojalitásom egyértelmű, a megélhetéssel nincs baj. Mindennapjaimat csendes (katonás) fegyelem, és a férjem iránti visszafogott, de belül heves érzelmeim és vágyódásom jellemzi, melyek az évek múltán sem csillapodnak. Kollégák vagyunk, és van néhány bizalmas barátom. Az úgynevezett legjobb barátnőmnek sem mondok el mindent, csak jelzem, hogy ez sajnos titok. A férjem barátja (felettesünk) segíti kapcsolatunkat, néha aggódva, de megnyugodva figyeli. Ilyenkor kérdez, de ha erkölcsöm úgy diktálja, nem válaszolok, ezzel megelégszik.

A szereplők fejlődése, a történet színesedése és fordulatai "tisztítanak" meg napról napra attól a kétségbeesett fájdalomtól, amiből akkoriban nem láttam észszerű kiutat. Különös ezt így leírni, lehet, hogy ezzel el is vész a varázs, lassan, balesetmentesen visszaszállok a Földre. Vannak már rá jelek a történet forgatagában, a kijózanodás jelei, "társam" kezd beleilleszkedni a valódi életembe, mintha egy mély álomból ébrednék.

Lehet, hogy hamarosan elindulok egy úton, hogy ezekből mindből az akarat ereje révén valóság legyen. De egy biztos, hogy nem tudatosan. És addig is boldogan...

„Aki megéli az érzelmi biztonságot, az ért ahhoz, hogy ráfeküdjön – mint amikor hanyatt fekszünk a vízen – a benne zajló belső áramlatokra. Össze vagyunk kötve az egész természettel, és ez minket mindenben segít, ha nem vagyunk görcsben. Minél inkább görcsben vagyunk, minél inkább csak tudatosak vagyunk, annál jobban leszakítjuk és kizárjuk magunkat ebből az áramlásból. Ha rémülten összehúzódom, lesüllyedek a víz alá. Ha lazán elfekszem a víz színén – fennmaradok.” Dr. Vekerdy Tamás

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.