Piszkos - nem piszkos
Címkék: gyerek egészség közérzet rovar tiszta immunerősítő piszkos
2009.08.12. 16:56
Egy napi elfoglaltságot követelő tevékenységről írnék a megszokott saját, benyomás-alapú stílusomban egy rövid gondolatmenetet. Engem a szüleim nagy tisztaságra neveltek, minden nap mosogatás, felmosás, heti takarítás: portörlés, porszívó (1975-ös Paкeta), polcokon, fiókban rend, tányér mellett szalvéta, cipővel csak a szabad ég alatt, ahova az állat is száműzve volt ("macskázás" után kézmosás forró vízzel, szappannal, létezik egy makacs, bennük előforduló élősködő, ami az agyterületet támadja). Gallérunk mindig tiszta, minden nap zuhany és új alsónemű tetőtől talpig. Így nőttünk föl a nővéremmel, és nem vagyunk szénanáthásak, holott körülöttem most szó szerint mindenki tüsszög. Mert volt egy nagy kertünk, ahol már félévesen hasaltunk a fűben, orálisan ismerkedtünk a bogarakkal és a gazokkal, tapogattuk a macskát, vizsgáltuk a sünkakát, piszkáltuk a csiga szemét, huzigáltuk a varangy lábát. Van különbség?
Egy felmérés szerint azok a gyerekek kerülik el a szénanátha kialakulását, akik első néhány évüket vadvirágok, és - most tessék figyelni - tenyészállatok ürüléke között töltik (leginkább ló, szarvasmarha). Arról nem is beszélve, hogy nem fogja el feleslegesen a félelem, ha alkalomadtán egy kis állatot, vagy rovart lát. Pár éve egy falusi táborozás estéjén a konferenciaterembe beugrált egy gyögyörű, vakítóan zöld levelibéka. Meglett férfiak, többdiplomás nők ugrottak fel, és csak akkor hittem el, hogy komyolan gondolják, amikor a terem kiürítésének gondolatát egyöntetűen egyszerűbbnek találták, mint a béka kicipelését. Hátsó sorból jelentkeztem, hogy én hatékonyabban megoldom. Odamentem szegény rémült állathoz, megfogtam (ijedt morajlás), és elindultam kifelé - előtte néhányan odamerészkedtek, hogy azért hadd nézzék meg, ilyet még nem láttak.
Nekem is van azért szerencsétlen hozzáállásom bizonyos dolgokhoz, egész pontosan a romlott ételhez. Az imént bogarásztam ki egy falánk jószágot apám vilmoskörtéjéből, mielőtt megettem (a körtét), de ha már penészes, vagy büdös, erjedt, kuka, és az étvágyam is elmegy, kiver a víz, borzolja az idegeimet. Romlott, haszontalan, fertőző, veszélyes. Egy szemmel láthatóan piszkosan (nem rendetlenül) tartott otthonban hihetetlenül rosszul érzem magam, amikor a konyhában mindenhez hozzáérve szó szerint ragadok, vagy szagról találom meg az illemhelyiséget, vagy a szőnyegnek terepszíne van a cipő folyamatos használatától, kutya/macskaszőr diszíti a portól szürkéllő felületeket. Nem így a hatlábú (brekegő, csúszó) betolakodók trásaságában. Télen át őriztem egy pókot egy kellően eldugott sarokban (neve is lett: Gyárfás), ezüstös pikkelykéim, nagy selyemfutóim, pincebogaraim büntetlenül dorbézolnak a padlón (a molylepke nem ilyen szerencsés, sem a szúnyog), a baracra rajzó muslincákat legyezővel kergetem szét határozatlan időnként.
Ők - számomra - tiszták. Hiába mászik a porban, egy teljes értékű, egészséges élőlény, nem egy hat (nyolc) lábon közlekedő, vagy négy lábon ugráló fertőzés. Csótány persze kivétel, szerencsére olyan nincs nálam (szomszédban már igen), ellenük rendesen szigetelt nyílászárókkal, padlóillesztésel, folyamatosan tisztán tartott szekrény alatti zugokkal, fertőtlenített lefolyókkal, elzárt ételmaradékokkal, jól záró szemetessel védekezem, és nem méreggel. Ha már megjelent, akkor sajnos muszáj. De a joker még így is a mi kezünkben van, mert egy kiadós ijedséget követve teljes testsúlyunkkal véget vethetünk körömnyi életének. Ami fordítva ugyancsak nem mondható el. Kullancs szintén más kérdés, életveszélyes betegségeket terjeszt.
Összeszorult érzékszervekkel szoktam nézni az olyan tudósításokat, amikor a kamerás olyan helyekre téved, amiről nekünk, blogoló európaiaknak fogalma sincs (legalábbis kizárólag csak fogalma van). Szeméttelep Dél-Amerikában, Indiában, ki tudja, milyen időközönként tisztálkodó emberek, gyerekek keresgélik a megélhetésüket - és felteszem, viszonylag egészségesek. Szervezetük ellenáll, a nem embernek való környezetben felkészültek, és állják a sarat. Mi már odautazva nem tudnánk utánuk csinálni, még ha közben eszünket is vesztenénk, az immunrendszerünk feladná. Ha néhanapján meglátok egy magából kifordult hajléktalant (pontosabban megérzem, és odakapom a fejem), első gondolatom mindig az, hogy mióta él így, és vajon meddig bírja. (Hogy miért, arra semmilyen igazságtartalmú választ nem tudnék adni, de nem is erről posztolok.)
India egészen eleurópaiasodott, de a higiénia alatt ma is mást értenek, mint mi. Nem gyatrább, csak más (wc-papír helyett vizet használnak, a tifusz általános betegség még arrafelé). Rendszeresen kijáró indológus ismerőseim kategorikusan visszautasítják a csapvizet, jégkockát, hámozatlan gyümölcsöt, mert tudják, ahhoz az ő szervezetük nem szokott hozzá, és nem is fog. Mongóliában lócitromból építik a kemencét, afrikában is állati ürülékkel tüzelnek, a higiénia fellegvárában, Japánban pedig fecskesalakot esznek ínyenc fogásként... Nem szeretnék ilyen irányba elmenni, csak érdekes, hogy a legfertőzőbb, halálos baktériumokkal telített végtermék, amitől én simán agyvizet kapok, máshol hasznos családtag.
Piszkos tehát, vagy sem? Mennyire óvakodjunk tőle? Hol a határ, mi szabja meg? Fontosnak tartom, hogy gyermekeink megismerkedjenek a "dzsuvával", nem lesznek felesleges fóbiáik, szervezetük kellően megerősödik. De mindezt felügyelettel, mert nem minden pók ehető, időben meg kell tanulnia vigyázni a jobb ruháira, és hozzászoknia a tiszta otthonhoz, hogy kapósabb legyen leendő barátja-barátnője (anyósa-apósa) szemében. A gyümölcsöket, zöldségeket mossuk és/vagy hámozzuk (apu szokta a kertből enni benzines kézzel, remélem, inkább használ, mint árt neki), húsokat feltétlenül süssük, és így már el is érkeztünk az evéshez, ami belül tett minket túlérzékennyé a környezettel, mert nyers húst ma már nem ajánlatos ennünk (dícsérem a francia konyhát, de sületlen marhát nem ennék, kellemetlen vendégek bújhatnak meg az izomrostok között), pedig házikedvenceinknek akár napi eledel lehet. Hallani "farkasgyerekekről", akiket erdőben, kutyaházban, itt-ott felejtettek, és kutya barátaik nevelték fel őket.
Talán minden kisgyerekkorban dől el. Ezért jó odafigyelni, engedni egy szükséges mértékig, amíg még ránk hallgatnak, de aztán futni az orvoshoz védőoltásért, mert nem attól lesz valaki "bio", hogy újra utat enged halálos kóroknak a fanatikusságával. Felelünk egymásért, egymás között, egymással élünk, ez lehet az alsó határ. A felső sincs messzebb, jó esetben magunk választjuk és alakítjuk a környezetünket, ahová a barátaink, családunk is beletartozik. Az otthonunk, ahol jól érezzük magunkat, vendégeinket jól tartjuk, gyermekeinket felelősen felneveljük, hogy barátságban éljenek a természettel (fúj, dob el, piszkos!*).
* Még mielőtt valakinek álmatlan éjszakát okoznék, ez csak egy vicces hátizsák
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Dey · http://c64rulez.blog.hu 2010.06.26. 02:28:16
De érdekes, hogy soha semmit nem kaptam el sem tőle, sem az elődeitől.
Ráadásul ahol lakom, 4 kutya van. Soha nem volt kutyám, nem is nagyon szerettem, ha körülöttem lebzselnek, mert "büdösek". Ha megsimogattam egyet, éreztem a kezemen a "kutyaszagot" amíg meg nem mostam. Fél év alatt úgy megszoktam őket, hogy furcsa mód, a kutyák már nem "büdösek". Így természetesen már nincs semmi, ami emlékeztessen a kézmosásra, és így el is marad...
Van, aki kiszalad a világból ezeket a sorokat olvasva. Érdekes, nekem már olyan természetessé vált ez, mint a japánoknak a fecskesz*r evés.
Van egy ismerősöm, aki krónikusan kézmosós, és szőrgyűlölő. Ha átjön folyton cicázik, belefeledkezik, és persze hogy elfelejt utána kezet mosni :)
Nem akartam még figyelmeztetni erre, nehogy szívrohamot kapjon :)
Na, befejezem mára :) Még egyszer: nem kötekszem, pusztán érdekességképp említettem a sztorimat. A szőrében pedig tényleg laknak élősködők, én is tudom.
Exanyósom egyszer kioktatott a macskatartás veszélyeiről, mert az "mennyire fertőző, tisztátalan állat". Pont az aznap esti Fókuszban vettek mintát Tecskós bevásárlókocsikról, nyilvános WC kilincsekről, és ilyen helyekről. Gondolom szükségtelen elmondani, hogy mi minden tenyészett rajtuk... :P
Utána nem vitáztunk ezen többet. Én meg már valahogy előtte sem fogtam meg szívesen a nyilvános rötyikilincset. :)
A macskán legalább tudom, hogy mi van. Szőr, meg nyál :)