A megfelelő ihlet, és sajnos a hangosan morfondírozás színvonalát ilyen-olyan módon befolyásoló idő csak nem akar rendelkezésemre állni, pár hete életjelet adtam magamról (aktivitásom, s egy szomorú történet október közepi kommentjeimben érhetők tetten), de olvasóimat sem szeretném teljesen magukra hagyni, tehát egy okos riport papírmagazinból való hosszas kimásolásával hidalom át a saját magamra való várakozás nehéz hónapjait.

Az írás a tótágasra állt évezredünk előtti egészségesebb lelki életet, a pszichológia divattá (sporttá) válásának veszélyeit és tipikus fordulatait ecseteli. Segít, hogy ne várjunk csodát a könyvesboltokat elhalmozó - egyébként okos - könyvektől, sűrüsödő előadásoktól, kurzusoktól, és szakemberhez is csak akkor menjünk, ha hajlandóak vagyunk komolyan venni és mindent beleadni. Egyébként még mindig jól vagyok, csakazértis (néha futó lelkiismeret-furdalásom van emiatt, mert lenne miért aggódnom, de inkább élvezem a pillanatot). Nyílt egy új, barátnémmel közös blog is, oldalt megtalálható.

Elle 2010 november
Az írás első fele az interneten is megjelent (hogy olvassuk tovább a lapszámban), de így teljes. Címe a bejegyzés címe.

Túlelemzett világban élünk, ahol mindenki minden mögött komplex lélektani jelenségeketlát, sejt, láttat és sejtet. Önmegismerünk, feltárunk, megmagyarázunk. Freud bírná, Jung sírna, az eredmény egyelőre felemás.
 
Mutasd meg a fiókjaid, megmondom, ki vagy! Fiókjaink és az általuk szimbolizált rejtett lelki tartalmak – hirdeti egy népszerű internetes ezoterikus-pszichológiai oldal, és állítja, a komód mélyén messzemenő titkokra bukkanhatunk – önmagunkról. Mindennapi életünk szövete ezerszeresen át- meg átpszichologizált, mindenütt hemzsegnek az önjelölt pszichológusok, life coachok, botcsinálta lélekbúvárok. Önismereti kurzusból országszerte lassan több van, mint nyelvtanfolyamból. Létezik spirituális, keleti, nyugati és New Age vállfaj, van kvantumtudattréning és speciális lelkierő-mentáltréning egy hétvégés és három hónapos kiszerelésben, csoportosan vagy egyénileg. Bújjuk a szakkönyveket és az önsegítő könyveket, eljárunk a tanfolyamokra, képben vagyunk – ugyanakkor nem mondható el, hogy kapcsolataink minősége drámai mértékben javult volna.

Ékszer a lelkem

Az ember legérdekesebb témája: önmaga. Tudományosan bizonyított, hogy gondolataink túlnyomó többsége önmagunk, azaz saját problémáink és helyzeteink körül forog. A beszélgetéseket akkor találjuk érdekesnek, ha rólunk vagy minket érintő témákról szólnak. Kevésbé civilizált korokban elsősorban a mindennapi betevő falat állt a gondolkodás középpontjában, később, a felvilágosodás korában meg akartuk érteni, hogyan működik a körülöttünk lévő világ, az emberi test, és a 19. század végén végre levált a vallásról, a filozófiáról és az orvostudományok határterületeiről, és megszületett az új tudományág: a pszichológia. Rengeteg iskolával, módszerrel és elmélettel dübörög előre a modern lélektan, az emberi pszichét feltérképező kanyargós útján. Amerikában a pszichológiai hagyomány fontos alakja Carl Rogers, az ún. humanisztikus pszichológia megalapítója, alapműve a Valakivé válni (1964), és a tengerentúli terápiák legtöbbször az ő tanításainak nyomvonalán haladnak. Magyarországon, ha pszichológiáról beszélünk, legtöbbször a klasszikus freudi pszichoanalízis kulcsszavaival operálunk. Itthon először a múlt század tízes éveiben lett óriási divat a lélektan, amikor is Ferenczi Sándor, Sigmund Freud egyik legközelebbi munkatársa és barátja megalapította a Magyar Pszichoanalitikus Társaságot (1913).

A híres „Budapesti Iskola” azóta is a magyar pszichológiai hagyomány alappillére, de csak az elmúlt 10–20 évben lett elvárás, és az általános műveltség része, hogy az ember tisztában legyen a pszichológia alapfogalmaival. Ez napjainkra önismereti lázzá fokozódott. Dobálózunk a pszichológiából elemelt, különféleképpen értelmezett szakkifejezésekkel, mint „projekció”, „elfojtás” és „tudatalatti” (helyesen tudattalan), mindnyájan értünk hozzá, tanácsokat osztunk, érdeklődünk, foglalkozunk a témával – és gyakran akkor is bevetjük, amikor nem kéne. 

”A pszichológia rólunk szól, a belső mozgatórugóinkról, érzelmi állapotainkról, tudatunk változásairól, viselkedési stratégiáinkról. Ha jobban belegondolunk, mi lehet ennél érdekesebb a világon? – teszi fel a kérdést Révai Katalin pszichiáter, pszichoterapeuta. – Egyáltalán nem meglepő, hogy ennyire népszerű lett mára, és ez az örök emberi kíváncsiságon túl a társadalmi változásoknak is betudható. Régen az emberek szoros kisközösségekben éltek, mindenkinek megvolt a megszabott szerepe, amelyet hosszú időn keresztül tanult és jól begyakorolhatott. Tisztában volt helyzetének társadalmi és egyéb korlátjaival, ebből nagyon ritkán mozdult ki. Az emberek egy közösségen belül ismerték egymást és egymás lehetőségeit, szokásait. Adott volt az is, hogy ki az, aki tanácsot adhat, akihez fordulni lehet, legyen az pap, tanító vagy idősebb családtag. Azóta hihetetlenül nagyot változott a világ, nagyon rövid idő alatt. Mindenki mobilis, kikerülünk eredeti közegünkből, közösségünkből, ahol új, ismeretlen szabályok érvényesek.”

A döntések terhei

Bárhová költözhetünk, bármit csinálhatunk, bármilyen kapcsolataink lehetnek. Az elmúlt korokhoz képest óriási lett a választás szabadsága. Ez nagyon nehéz teher. A pályaválasztásban, a párválasztásban – gyakorlatilag mindenhol lehetőségek végtelen számú sora látszik felkínálkozni, és nekünk nincsenek bejáratott kapaszkodóink, amikor döntéseket hozunk. Hiszen azt sem tudhatjuk, hogy a másik ember milyen körülmények, kompromisszumok és kényszerek hatására hozta meg a saját döntéseit.

Az önismeret kultusza ezen változások egyenes folyománya. Cukrászda Bécsben, Hajóépítés Norvégiában – ha rengeteg szakma közül választhatok, csak akkor tudom a megfelelőt iválasztani, ha alaposan ismerem magam. Találhatok partnert külföldön, a neten, az utcán, virtuálisan és valóságosan; lehet komoly és komolytalan, niytott, zárt, testi, lelki és spirituális kapcsolatom – a bőség zavarában az egyedüli iránytű az, ha én tudom, ki vagyok, és mi az, amit egy kapcsolattól és a partneremtől várok. Ám a tendencia azt mutatja, hogy az önismeret utáni vágy gyakran nem arról szól, amiről kéne: nem az igazsággal akarunk szembesülni, inkább az igazságról alkotott képünkkel.
 
Az önismeret csapdái

"Nem az az önismeret, ha ülök, és magamon gondolkodom, magamat elemzem, mókuskerékszerűen. Nem vezet messzire – állítja Révai Katalin. – Önismeret az, ha fogjuk a túracipőnket, elmegyünk kirándulni, és megéljük, hogy milyenek vagyunk, amikor valaki már harmadszor kér a vizünkből, és pont arra a helyre ül le, ahová mi szerettünk volna. Ha konkrét helyzetekben megmérettetünk, az visszajelzést tud adni arról, hogy kik vagyunk és hogyan működünk. Ezért lehet olyan hihetetlen ön- és emberismereti tréning egy utazás és mindenfajta csoportos élmény, ahol megtanulunk saját viselkedésünkre és érzéseinkre reflektálni. A nyugati civilizációban hangsúlyozottan individuumként tekintünk magunkra. Eltávolodtunk a közösségi létformától, ami régen jellemző volt, és a harmadik világot még ma is jellemzi. A legfontosabb megérteni, megismerni, hogyan érzünk és reagálunk kritikus helyzetekben."

Másrészt – figyelmeztet a terapeuta – az önismereti kurzusok és önfeltáró sikerkönyvek gyakran a reklámokhoz hasonló szlogenekkel élnek: "ha ezt elolvasod, ezt a módszert elsajátítod, ezt a tanfolyamot elvégzed stb,, akkor biztosan jobb minőségű életet élhetsz". Mitgegy kispórolják az önismeretből a kételyt, a rizikót és az esetleges kudarcot is. Pedig ez hosszas, küzdelmekkel teletűzdelt folyamat, és sajnos nincs rá biztos garancia, hogy egyre jobb lesz tőle az életünk. Popper Péter írja: "Téves vélekedés, hogy az önismeret gyógyír. Az önismeret feltétele lehet a gyúgyulásnak, de önmagában nem elég. Előfordulhat, hogy egy önmagáról keveset tudó idegbolond az önismeret hatására egy önmagáról sokat tudó idegbolonddá változik."

De ha nem is vagyunk idegbolondok, az biztos, hogy az önismeret során sok olyan, mélyre temetett lelki tartalom kerülhet felszínre, amellyel szembesülni a legkevésbé sem kényelmes. Az önmagunk elviselését segítő illúziók szertefoszlásával nem köszönt be a szép új világ, sokkal inkább olyan, ahol nincs hová hátrálni, bevált menekülési útvonalaink eltűnnek, önámító stratégiáink lelepleződnek: ottállunk pőrén, és meglehet, hogy dideregve. 

"Amikor valaki egy pszichoterápia kezdetén leül velem szemben, gyakran úgy érzi, a tény, hogy eljött, már önmagában elég a sikerhez – jegyzi meg Révai. – De mindig megkérdem, hogy miért is jött. Hogy mit vár a terápiától, tőlem. Hogy én oldjam meg a problémáit helyette? Ígérjek boldogságot és örök életet? Felmentsem a felelősség alól? Ha azt látom, hogy valaki így áll hozzá a terápiához, inkább eltanácsolom tőle."
 
Megfejtettelek!

Természetesen, ha boldogabbá nem feltétlenül tesz az önismeret, bölcsebbé és így mások felé megértőbbé talán igen. De mint minden tudás, gyakran válik fegyverré. Sok (pár)kapcsolati probléma okozója a fent említett túlpszichologizálás, döntően inkább a nők, mint a férfiak részéről. A nők hajlamosabbak arra, hogy gyakorlati megoldások helyett egy helyzetet a végletekig elemezzenek, partnerül viselkedését címkézzék, és pszichológiai ismereteik birtokában saját készítésű analízist nyújtsanak át a másiknak – saját szemszögük által erősen torzítottan, persze.

"Mindenfajta kommunikáció központi része, hogy hatni tudok a másikra – mutat rá Révai Katalin. – Ha valaki a másik viselkedését kéretlenül minősíti és pszichológiai szempontból 'megfejti', akkor a szándéka, hogy a másik fölé emelkedjen: látod, oylan fantasztikusan okos vagyok, hogy teljesen átlátom, mit miért cisnálsz. Ha ez öntudatlan, akkor lehet játszma, ha tudatos, az már manipuláció. Felmerül a kérdés, miért van valakinek szüksége ilyen jellegű erőfölényre? És itt ismét visszakanyarodunk a kapaszkodók nélküli, szabad verseny által hajtott, szorongást keltő világunkhozahol elvárás, hogy mindig mindent kézben tarts, mindent tudj és érts."

Ha leszámolunk az illúzióval, hogy ez sikerülhet, az önismeret, az önsegítő pszicológia, a pszichoterápia komoly segítséget jelenthet. De a pszichológiai simeretek növekedése nem egyenesen arányos a megvilágosodással és a harmonikus élettel. Egyszer Hegelt, a híres német filozófust megkérdezték, hogy a logika tanulása logikusabbá teszi-e a gondolkodást. "Körülbelül annyira, mint amenynire az emésztés fiziológiájának ismerete megjavítja az emésztést" - felelte Hegel.
 
Galán Angéla

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.